Digitalizáció
Szép új digitális életünk – A digitalizáció mindenhol ott van
Amikor a világ digitalizációjáról beszélünk, sokszor csak igen extrém példákat hozunk fel. Pedig a digitalizáció 2021-re mindent elért, az elmúlt egy év pedig valódi apropót szolgáltatott a tendencia folytatására, sőt, gyorsulására. Így az egyszerűbb mindennapi tevékenységeink digitalizációja ugyanúgy megfigyelhető, mint a bonyolult ipari vagy vállalatirányítási folyamatoké.
A digitalizáció, bár egyre többet hallunk a káros hatásairól, alapvetően praktikus folyamat és ezt főleg akkor érezzük vagy érthetjük meg, ha olyan apróságokra gondolunk, mint a telefonunkon használt netbank-applikáció vagy az e-mailezés. Ezek a mindennapi alkalmazások jelentősen megkönnyítik az életünket, ha ügyintézésről van szó, sőt, talán már el sem tudjuk képzelni, milyen lenne nélkülük.
Mégis, szinte észre sem vesszük, hogy ez is digitalizáció, ugyanúgy, mint a vállalatok digitális dokumentációkezelése (a termelésben, a pénzügyön vagy a HR-ben), amely begyűrűzött az életünk minden területére. Ez pedig nemcsak pozitív hatást jelent. A folyamatos függés a digitális eszközeinktől és az online térrel fenntartott konstans kapcsolatunk élettanilag és pszichésen is megviselhet minket.
A digitalizáció árnyoldala
Bár nehéz elsőre az automatizálás és a digitalizáció mögött negatív hatásokat látni, fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ezek a digitális eszközök és lehetőségek nem csak „jók”. Vagyis csak akkor lehetnek igazán jók, ha jól használjuk őket.
Az, hogy a munka-magánélet egyensúlyunk teljesen felborul – hiszen a munkánk és ugyanúgy a magánéletünk is folyton a zsebünkben van -, szinte közhelyes. Sokat hallunk róla, mégis keveset teszünk ellene. Pedig hasznunkra válhat egy-egy időszakos digitális „böjt” vagy hosszabb időre is kiiktathatjuk a digitális világot az életünkből. Ennek a munkánk határt szabhat, de egy egészséges egyensúly megteremtését érdemes célként kitűznünk. Például hasznos lehet az e-mailjeinket csak munkaidőben olvasni, az appok elérését kizárólag egy időintervallumra korlátozni. Ami pedig a családi teendőket illeti: ennek is célszerű kereteket adnunk. Utóbbit megnehezíti az otthoni munkavégzés, amivel párhuzamosan a gyerekek is otthon tanulnak, mégis, a priorizálás segíthet az egészséges egyensúly megtalálásában.
Bárhogy is döntünk, a digitalizáció nem egyértelműen rossz dolog: nélküle számos, a mindennapokban végzett tevékenység nehezebb és lassabb lenne.
Használjuk ésszel
Talán, mint oly sok minden másban, a digitalizációval kapcsolatban is a „mérték az érték”. Ha tudunk úgy gazdálkodni a digitális eszközökkel és erőforrásokkal, hogy hasznot hozzanak nekünk, akkor egyértelműen ki kell használnunk a lehetőségeinket. Az online kommunikáció egy induló vállalkozás esetében, vagy a digitális platformok a home office idején felbecsülhetetlenül fontosak!
A digitalizáció szervezeti szinten
A vállalati folyamatok digitalizációja remek példa a digitális eszközökkel elérhető hatékonyságnövelésnek. Legyen szó termelésről, tervezésről vagy adminisztrációról, a digitális megoldások egyszerűsítik a folyamatokat. Amivel nemcsak időt, hanem költséget is megtakaríthatnak a cégek, ráadásul az automatizációnak köszönhetően, a munkavállalók is nagyobb hozzáadott értékű feladatokat vállalhatnak.
Az elérhető hatékonyságnövekményről, valamint az automatizáció mindennapi jelentőségéről a következő blogposztban lesz szó.